3. rész - Igen vagy nem? és a Készülődés....

Na sziasztok! Nem húzom sokáig a szót, 3 komment után hozom a részt! Tudom hogy késtem, mert szombaton akartam feltenni, de ezért egy jó hosszú részt írtam! Remélem tetszik, jó olvasást! :) 
---------------------------------------------------------------------------------


Amíg a videóhívás töltődött, addig töltöttem magamnak egy kis Pepsi kólát. Miután betöltött hallottam, hogy George épp a szüleit hívja a géphez, anyukája csak annyit mondott, hogy a csirke fűszerezését még el kell végeznie, apukája pedig épp a félidőt várta úgyhogy addig arról beszéltünk, hogy ki mit vesz Daisy szülinapjára, hiszen már csak 1 hónap és itt van. Hallottam a TV-ük zaját, ami a félidőt kiáltotta ki, és az anyukája kiáltotta, hogy máris jön, hiszen most tette be a sütőbe a fűszeres csirkét. Anyukája nagyon jól főz és süt, csodálom, hogy nem egy ötcsillagos séf.

- Na szóval, mikor mentek Londonba? - kérdezte érdeklődve George anyukája. 
- 2 hét múlva megyünk a londoni járattal. 
- George azt mondta, hogy egy nagy lakást vettetek ott, és hogy mostantól ott fogtok lakni.
- Igen, ez így igaz. - mondtam határozottan, közben egyet ásítottam, mert már fáradt voltam ilyen fárasztó nap után.
- És miért pont Londonba fogtok menni? - kérdezte épp George apukája, de meghallotta, hogy folytatódik a meccs, ezért rohant vissza a TV-hez drukkolni. Hát igen, George apukája az a tipikus "imádok meccset nézni, és ha ezt valaki megzavarja, az nehezen éli meg a holnapot" típusú ember. Nem értem hogy mi ez a nagy futball-mániája a férfiak 70-80%-nak, de ők biztos tudják. 
- Janett, még ébren vagy? - kérdezte George nevetve, közben egy féloldalas mosollyal. 
- Jaj igen, csak már kicsit fáradt vagyok. - mondtam álmosan, de láttam az arcomat Skypeon, és szó szerint megijedtem saját magamtól. Próbáltam egy normális fejet varázsolni magamnak.
- Mivel látom, hogy nagyon szeretnéd Janett, hogy George Londonban legyen, és George is ezért esedezik, a nyárra ott lehet nálatok. - mondta George anyukája boldogan, George és én is teljesen egyszerre felugrottunk és ordibáltunk. Látnotok kellett volna, hogy milyen fejet vágtam. 
- De George ígérd meg nekem, hogy 1 héten legalább egyszer elmondod videóhívásban, hogy hogy vagy és hogy mennyire érzed jól magad.
- Rendben Anyu! Köszönöm! - ugrált George, mint egy tinilány, akit Justin Bieber visszakövetett Twitteren.  Az apukája csak kiabálta neki, hogy ne olyan hangosan, hiszen épp gól-helyzetben van a kedvenc csapata.
George-nak is olyan a zenei stílusa, mint nekem, nagyjából ugyanazon hírességeket és zeneszámokat szeretjük. 
- És milyen okból költöztök Londonba? Unjátok a new york-i légkört? 
- Apu állást kapott ott. Az Olimpián kell tudósítania és riportokat készítenie.
- Akkor sok hírességgel fogtok találkozni.
- Ha találkozol David Beckhammel, akkor kérsz tőle autogramot? - ordibálta apukája, odafutott és kiskutya szemekkel nézett a kamerába.
- Ha találkozunk vele, akkor persze! - mondtam boldogan, Paul (George apukája) csak egy "Igen!"-t mondott és visszafutott a kanapéra.
Még beszéltünk, közben néhányszor kiabált Paul, valamikor boldog, valamikor kevésbé boldog kiabálások hangzottak a szájából. 

- Na, látom, hogy nagyon fáradt vagy, mi is megyünk aludni. A csirke amúgy is már a hűtőben van. 
- Rendben! Sziasztok!
- Sziasztok! - integettünk egymásnak a kamerában, még hallottam, hogy Paul kiabálja, hogy a Real Madrid (ez a kedvenc csapata) nyert, Elizabeth (George anyukája) csak fogta a fejét én és George meg csak nevettünk. 

Az elkövetkező másfél hét nagyon gyorsan telt. Mire észbe kaptam, már csak 3 nap volt a költözésig. Épp csörgött a telefonom egy Justin Bieber számra, és egyből tudtam, hogy George hív.

- Szia, mikor tudsz átjönni segíteni? - kérdeztem, mert megígérte, hogy felhív, hogy mikor jön. 
- Körülbelül egy fél óra múlva, most ebédeltünk, tehát olyan kettőkor.
- Rendben, addig elkezdek pakolni. 
- Rendben, később beszélünk, szia Husi! (ez a becenevem, de csak ő hívhat így!)
- Szia! - mosolyogtam és letette a telefont. Amíg vártam, addig elkezdtem felhozni a dobozokat a földszintről a szobámba, és elkezdtem pakolni bele a kis tárgyakat.

- Szia Husim!
- Szia Bombastic! - kiáltottam, és egy nagy baráti öleléssel folytattuk egymás üdvözlését.
- Na mit segítsek? 
- Gyere az emeletre, ott kéne segítség! - mondtam és felhúztam az emeletre. - Te már összepakoltál?
- Igen, néhány ruhámat nem raktam be, de már nem is férnek be és azokat amúgy se akarom vinni.

Éppen pakoltunk, közben beszélgettünk, amikor hátradőltem és furcsát éreztem.
- Basszus. Azt hiszem, kikapcsolódott a melltartóm! - mondtam úgy, mintha ez lenne a legnagyobb bajom az életemben. Miután ezt kimondtam, George elővette a perverz vigyorát és felhúzta a szemöldökét. - Ne csak vigyorogjál, kérlek segíts! 
- Oké, grrrrrrrr! - ezen elnevettük magunkat. - De cuki a melltartód színe! - ámult el a rózsaszín melltartópánton.
- Azért remélem nem fogod felpróbálni! - mondtam és kitört a röhögés. Miután abbahagytuk, George kérdezett.
- Mit jelent az a melltartódon, hogy B80? - kérdezte komolyan de elmosolyodott.
- Háááát a B az a kosárméret a 80 pedig a test kerülete a mell alatt mérve. 
- Hmmm, érdekesen hangzik. - mondta és utána kacsintott egyet. 
- Na, ne hozz engem zavarba! - mondtam elpirulva. Úgy néztem ki körülbelül, mint egy vadalma.

Körülbelül estig pakoltunk, mert mindig leálltunk beszélgetni, és este 7-ig pakoltunk, utána lementünk vacsorázni. A vacsora zökkenőmentesen ment, Londonról beszélgettünk, hogy milyen jó lesz. George a vacsora után hazament, egy búcsúöleléssel elbúcsúztunk egymástól, de holnap itt alszik nálunk. Még felmentem Facebookra és Twitterre, de Facebookon leginkább az Ask.fm linkeket láttam, már meg is fájdult a fejem tőlük. Twitteren épp amikor felmentem, épp Louis osztott meg egy videót a turnéjuk egyik koncertjéről. Remélem, egyszer én is ott csápolok majd az első sorban és közben az 1D szórakoztatja a közönséget. Ezek után a gondolatok után ki is kapcsoltam a laptopom és fantáziadús álmokkal mentem aludni. 

2. rész - London?

Sziasztok, remélem ez a rész is fog tetszeni Nektek! Kérlek kommenteljetek, 3 komment után fogom hozni a következő részt! Amúgy Ti ezt már kipróbáltátok? :D 

Nekem ez egy ceruzával alig megy, nemhogy egy késsel! :DD xD
Feltettem egy Chatet, és mostantól oda is írhattok véleményeket, hogy miben kéne változtatni... stb. Ötleteket is adhattok Nekem! :) Legyetek őszinték, ha valamiben változtatnom kéne, mert ez az első blogom így nem nagyon vagyok tapasztalt. Na, nem húzom tovább a szót, itt van a rész! :)
------------------------------------------------------------------------
Miután leraktam a szatyrot, amiben az ételek voltak, bementem a konyhába, és leültem az egyik székre, Daisy mellé. 
- Na, szóval... - kezdte apukám - két hétig még itt maradunk New Yorkban, de utána Londonba költözünk. Egy álláslehetőséget kaptam, amit nem halaszthattam el. 
Először sokkolt a mondanivalójuk, de utána elkezdett érdekelni a dolog. 
- Milyen álláslehetőséget kaptál? - kérdeztem érdeklődve.
- Riportokat kell majd készítenem az Olimpián. Sportolókkal, edzőkkel, és rengeteg sztárral. 
- Érdekesen hangzik. - mondtam, és felvettem a gondolkodó fejemet.
- De én nem szeretnék elmenni innen! - mondta szomorúan Daisy, erre én megöleltem.
- Engem meg a főnökeim áthelyeznek majd a londoni céghez. - mondta anyu
- És mi lesz a sulival? A barátaimmal? George-val? - mondtam eléggé idegesen, ez anyukámék arckifejezésén is látszik. 
- Egy londoni iskolába fogsz járni. Sajnos itt kell hagynod őket, George meg mondta, hogy majd sokszor meg fog látogatni téged.
- De én nem akarom őket itt hagyni, bár igaz, hogy van néhány eléggé idegesítő plázacica, de George a legjobb barátom! Ő nem tud velünk jönni? Kérlek anyu, beszéld meg a szüleivel! Ha ő nem jön, akkor én sem megyek! 
- Kicsim, megpróbálhatom, de nem garantált, hogy meg tudjuk győzni őket! - mondta apu, de láttam az arcán hogy nem hiszi, hogy beleegyeznek.

A beszélgetés után segítettem anyukámnak elkészíteni a vacsorát, ami spagetti lett. Körülbelül 45 perc-1 óra múlva el is készültünk vele, addig Daisy a szokásos gyerekműsort nézte, apa pedig egy fotósorozat képeit retusálta egy magazinnak. 
- Gyertek, kész a vacsora! - kiabáltam a földszintről, amit meg is hallottak a többiek. Általában le szoktam némítani a telefonomat, de most elfelejtettem és a vacsora közepén szólt a One Direction - One Way or Another c. számuk, anyuék meg hirtelen megijedtek, mert nem tudták hogy honnan szól. 
- Felveszem! - mondtam, és gyors befutottam az előszobába.

- Szia Janett! - szólt bele vidám hangon George, a hangjából hallottam, hogy mosolyog.
- Szia! Miért hívtál? 
- Csak a szüleimnek beszéltem erről a Londonos dologról, és szeretnének beszélni a szüleiddel. 
- Oké, majd vacsora után Skypeon mindent megbeszélünk. 
- Rendben, megyek vacsorázni, remélem nem rántotthús lesz megint a vacsora, mert szinte mindig azt eszünk! - nevetett a telefonba George
- Nekünk most spagetti a vacsi. 
- Uh, de jó neked! Na, anyu kiabál úgyhogy inkább megyek is!
- Rendben, szia!
- Szia! - mondta és letettem a telefont.

- Ki volt az, Kicsim? - kérdezte anyu, aki épp a száját a szalvétába törölte.
- George hívott, a Londonos dolog miatt, és azt javasoltam hogy ma Skypeon beszéljük meg. - mondtam mintha egy tárgyaláson lennénk és én lennék a bíró.
- Okos ötlet! Na megyek mosogatni, addig edd meg a vacsorád, ha még éhes vagy.
- Oké. 
Miután megvacsoráztam, mentem segíteni elmosogatni anyunak, addig apa lefektette Daisy-t. Ezután felmentem a laptopomért amit levittem a konyhába, és beléptem Skypera. George már be volt jelentkezve, így miután betöltötte a kezdőlapot, már videóhívásban hívott minket. 

1. rész - Janett vagyok...

Júniusi napon kezdődött minden. Mai nap épp a pszichológustól mentem haza, amikor eszembe jutott, hogy el kell mennem a boltba venni néhány élelmiszert, amit ma anyukám a listára írt, és reggel a kezembe nyomott. Jaj, még be sem mutatkoztam. 

Janett Manchester vagyok, 17 éves átlagos diáklány.  Mielőtt még megkérdezitek, hogy miért kell pszichológushoz járnom, elmagyarázom. Egy évvel ezelőtt anorexiát diagnosztizáltak nálam, pedig nem is vagyok annyira sovány. Azt hittem, hogy ez természetes, hogy fogyni akarok, de már kiskorom óta táplálkozási zavaraim voltak. A szüleim elválása is rájátszhatott benne. 5 éves koromban elváltak a szüleim, és 3 éve anyukámmal és az új férjével élek. Először nem örültem neki, hogy anyu ismét összeházasodik, mert nem volt nekem szimpatikus a barátja, de most őt tartom az igazi apukámnak. Van még egy kishúgom, Daisy, aki jövő hónapban tölti be a 7. életévét és szeptemberben lesz másodikos. Olyan aranyos, mindig szeretek vele játszani. Anyukám egy rendezvényszervező ügynökség vezetője, mindig el szoktam menni hozzá segíteni. Apukám hivatásos fotós és riporter. 

Na de térjünk vissza ahol eddig tartottunk.

Épp a boltba mentem, előszedtem a listám, közben a Will.i.am ft. Britney Spears - Scream & Shout c. dalt hallgattam. Épp mentem a sorok között, mert nem találtam meg a tejes részleget. Végül megtaláltam. Miután kifizettem, mentem hazafele, épp már csak két sarokra voltam, amikor összeütköztem valakivel és bevertem a fejem a földbe és összeestem. Néhány perc múlva felkeltem a legjobb barátom karjai közt. Gondolom vele ütköztem össze. 

- Nincs semmi bajod? - kérdezte George aggódóan.
- Nyugi, rendben vagyok. 
- Biztos? Ne vigyelek be a kórházba?
- Nem kell.
- Rendben, de a biztonság kedvéért hazakísérlek.

Miközben hazakísért, rengeteget beszélgettünk a nyári szünetről, hogy mit fogunk csinálni, és hogy milyen jó lenne elmenni Londonba együtt az Olimpiára, meg hátha összetalálkozunk egy csomó hírességgel az utcán. Egyébként nagy Directioner vagyok, de nem az őrült kategóriába tartozom (hál'istennek). De ezen kívül Lovatic és Belieber is vagyok, és még sok más angol énekest és bandát szeretek és tisztelek. Miután a házunkhoz értünk, egy baráti öleléssel elköszöntünk egymástól és bementem a házba. De nem tudhattam, hogy mi fog történni.

- Janett, gyere a konyhába van egy mondanivalónk. - mondta anyukám elég komoran, semmi érzelmet nem tudtam a hangjából, miután bementem a konyhába, az arcából sem tudtam semmit sem leolvasni.

Szereplők

Janett Manchester




17 éves, ő a főszereplője a történetnek. Vidám lány, szereti a változásokat azonban ha valami nem tetszik neki, annak hangot is ad. Őszinte jelenség, de nagyon is érzékeny lány. Szeret emberek között lenni, társasági ember. Egy év alatt teljesen megváltozott, előző évét a kórházban és pszichológusoknál töltötte, hogy miért, az nemsokára kiderül.

Daisy Manchester



6 éves, energikus kislány. Imádja a répát és a zöldségeket, egy répás párnán szokott aludni. Sok barátja van, most elsős az általános iskolában. Olyan, mint egy energiabomba. Imád fogócskázni és a játszótéren játszani, általában Janett szokta őt hazavinni az iskolából.

George Mendle




18 éves, Janett legjobb barátja, mindig együtt hülyülnek. Óvodás koruk óta ismerik egymást és körülbelül 5 éve legjobb barátok. Ő az iskola menő sráca, a lányok olvadoznak utána. Deszkázik és focizik, de nincs elszállva magától, mint a többi izomagyú. Ha bajba keveredik, Janett szedi ki belőle őt, de nem használja ki a legjobb barátját. 

One Direction




Szerintem őket nem nagyon kell bemutatnom, hiszen mindenki ismeri őket. :) A történetben mindenki annyi idős mint most, tehát: 
Liam - 19 éves
Louis - 21 éves
Niall - 19 éves
Zayn - 20 éves
Harry - 19 éves
Annyit megmondok, hogy Janett az egyik taggal  közel fognak kerülni egymáshoz, de azt nem árulom el hogy kivel, nyugodtan találgathattok. 

Az első rész nemsokára jön, ha érdekel és olvasni szeretnéd, akkor nyugodtan kommentelj ide. :)