Na sziasztok! Nem húzom sokáig a szót, 3 komment után hozom a részt! Tudom hogy késtem, mert szombaton akartam feltenni, de ezért egy jó hosszú részt írtam! Remélem tetszik, jó olvasást! :)
---------------------------------------------------------------------------------
Amíg a videóhívás töltődött, addig töltöttem magamnak egy kis Pepsi kólát. Miután betöltött hallottam, hogy George épp a szüleit hívja a géphez, anyukája csak annyit mondott, hogy a csirke fűszerezését még el kell végeznie, apukája pedig épp a félidőt várta úgyhogy addig arról beszéltünk, hogy ki mit vesz Daisy szülinapjára, hiszen már csak 1 hónap és itt van. Hallottam a TV-ük zaját, ami a félidőt kiáltotta ki, és az anyukája kiáltotta, hogy máris jön, hiszen most tette be a sütőbe a fűszeres csirkét. Anyukája nagyon jól főz és süt, csodálom, hogy nem egy ötcsillagos séf.
- Na szóval, mikor mentek Londonba? - kérdezte érdeklődve George anyukája.
- 2 hét múlva megyünk a londoni járattal.
- George azt mondta, hogy egy nagy lakást vettetek ott, és hogy mostantól ott fogtok lakni.
- Igen, ez így igaz. - mondtam határozottan, közben egyet ásítottam, mert már fáradt voltam ilyen fárasztó nap után.
- És miért pont Londonba fogtok menni? - kérdezte épp George apukája, de meghallotta, hogy folytatódik a meccs, ezért rohant vissza a TV-hez drukkolni. Hát igen, George apukája az a tipikus "imádok meccset nézni, és ha ezt valaki megzavarja, az nehezen éli meg a holnapot" típusú ember. Nem értem hogy mi ez a nagy futball-mániája a férfiak 70-80%-nak, de ők biztos tudják.
- Janett, még ébren vagy? - kérdezte George nevetve, közben egy féloldalas mosollyal.
- Jaj igen, csak már kicsit fáradt vagyok. - mondtam álmosan, de láttam az arcomat Skypeon, és szó szerint megijedtem saját magamtól. Próbáltam egy normális fejet varázsolni magamnak.
- Mivel látom, hogy nagyon szeretnéd Janett, hogy George Londonban legyen, és George is ezért esedezik, a nyárra ott lehet nálatok. - mondta George anyukája boldogan, George és én is teljesen egyszerre felugrottunk és ordibáltunk. Látnotok kellett volna, hogy milyen fejet vágtam.
- De George ígérd meg nekem, hogy 1 héten legalább egyszer elmondod videóhívásban, hogy hogy vagy és hogy mennyire érzed jól magad.
- Rendben Anyu! Köszönöm! - ugrált George, mint egy tinilány, akit Justin Bieber visszakövetett Twitteren. Az apukája csak kiabálta neki, hogy ne olyan hangosan, hiszen épp gól-helyzetben van a kedvenc csapata.
George-nak is olyan a zenei stílusa, mint nekem, nagyjából ugyanazon hírességeket és zeneszámokat szeretjük.
- És milyen okból költöztök Londonba? Unjátok a new york-i légkört?
- Apu állást kapott ott. Az Olimpián kell tudósítania és riportokat készítenie.
- Akkor sok hírességgel fogtok találkozni.
- Ha találkozol David Beckhammel, akkor kérsz tőle autogramot? - ordibálta apukája, odafutott és kiskutya szemekkel nézett a kamerába.
- Ha találkozunk vele, akkor persze! - mondtam boldogan, Paul (George apukája) csak egy "Igen!"-t mondott és visszafutott a kanapéra.
Még beszéltünk, közben néhányszor kiabált Paul, valamikor boldog, valamikor kevésbé boldog kiabálások hangzottak a szájából.
- Na, látom, hogy nagyon fáradt vagy, mi is megyünk aludni. A csirke amúgy is már a hűtőben van.
- Rendben! Sziasztok!
- Sziasztok! - integettünk egymásnak a kamerában, még hallottam, hogy Paul kiabálja, hogy a Real Madrid (ez a kedvenc csapata) nyert, Elizabeth (George anyukája) csak fogta a fejét én és George meg csak nevettünk.
Az elkövetkező másfél hét nagyon gyorsan telt. Mire észbe kaptam, már csak 3 nap volt a költözésig. Épp csörgött a telefonom egy Justin Bieber számra, és egyből tudtam, hogy George hív.
- Szia, mikor tudsz átjönni segíteni? - kérdeztem, mert megígérte, hogy felhív, hogy mikor jön.
- Körülbelül egy fél óra múlva, most ebédeltünk, tehát olyan kettőkor.
- Rendben, addig elkezdek pakolni.
- Rendben, később beszélünk, szia Husi! (ez a becenevem, de csak ő hívhat így!)
- Szia! - mosolyogtam és letette a telefont. Amíg vártam, addig elkezdtem felhozni a dobozokat a földszintről a szobámba, és elkezdtem pakolni bele a kis tárgyakat.
- Szia Husim!
- Szia Bombastic! - kiáltottam, és egy nagy baráti öleléssel folytattuk egymás üdvözlését.
- Na mit segítsek?
- Gyere az emeletre, ott kéne segítség! - mondtam és felhúztam az emeletre. - Te már összepakoltál?
- Igen, néhány ruhámat nem raktam be, de már nem is férnek be és azokat amúgy se akarom vinni.
Éppen pakoltunk, közben beszélgettünk, amikor hátradőltem és furcsát éreztem.
- Basszus. Azt hiszem, kikapcsolódott a melltartóm! - mondtam úgy, mintha ez lenne a legnagyobb bajom az életemben. Miután ezt kimondtam, George elővette a perverz vigyorát és felhúzta a szemöldökét. - Ne csak vigyorogjál, kérlek segíts!
- Oké, grrrrrrrr! - ezen elnevettük magunkat. - De cuki a melltartód színe! - ámult el a rózsaszín melltartópánton.
- Azért remélem nem fogod felpróbálni! - mondtam és kitört a röhögés. Miután abbahagytuk, George kérdezett.
- Mit jelent az a melltartódon, hogy B80? - kérdezte komolyan de elmosolyodott.
- Háááát a B az a kosárméret a 80 pedig a test kerülete a mell alatt mérve.
- Hmmm, érdekesen hangzik. - mondta és utána kacsintott egyet.
- Na, ne hozz engem zavarba! - mondtam elpirulva. Úgy néztem ki körülbelül, mint egy vadalma.
Körülbelül estig pakoltunk, mert mindig leálltunk beszélgetni, és este 7-ig pakoltunk, utána lementünk vacsorázni. A vacsora zökkenőmentesen ment, Londonról beszélgettünk, hogy milyen jó lesz. George a vacsora után hazament, egy búcsúöleléssel elbúcsúztunk egymástól, de holnap itt alszik nálunk. Még felmentem Facebookra és Twitterre, de Facebookon leginkább az Ask.fm linkeket láttam, már meg is fájdult a fejem tőlük. Twitteren épp amikor felmentem, épp Louis osztott meg egy videót a turnéjuk egyik koncertjéről. Remélem, egyszer én is ott csápolok majd az első sorban és közben az 1D szórakoztatja a közönséget. Ezek után a gondolatok után ki is kapcsoltam a laptopom és fantáziadús álmokkal mentem aludni.
